Meg Pécsett is.
A Népszabadság birtokába jutott az a táblázat, amely az intézményi keretszámokat tartalmazza. E szerint a száz államilag finanszírozott osztatlan jogászképzésen két egyetem, az ELTE (50) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (50) osztozik.
Ha ez tényleg így lesz akkor az elég dúrva.
Ugyanannyi világi, mint ahány katolikus, problem?
én úgy hallottam, hogy a Pázmány rendkívül alacsony színvonalú, gyakorlatilag a normális helyekre be nem kerülő fogyatékosokat képző intézmény. aztán lehet, hogy ez kurvára nem így van, mert személyes tapasztalatom nincs az ügyben
Jogász ismerőseim szerint jelenleg talán a Pázmányon a legszínvonalasabb a jogi képzés, a dobogó két másik fokán (nem teljesen egyértelmű sorrendben) az ELTE és Pécs osztozik.
Az én jogász ismerőseim szerint viszont az ELTE a legszínvonalasabb, a Pázmány meg leghátul kullog. Az ismerőseim nem ELTE-sek és nem Pázmányosok.
Hanem? :DDD
Nekem elsősorban nemzetközi irodáknál dolgozó, junior jogászokat felvételiztető ügyvédek mondták ezt.Én is megerősítem, amit Galaxisriporter állít, másrészt az én időmben is az ELTE-Pázmány-Pécs volt a top három. Ugyanakkor a Heti Válasz felsőoktatási rangsorában ELTE-Szeged-Pécs volt a sorrend legutoljára, pedig Szeged régen le volt sajnálva.
galaxisriporter azt állítja, hogy MEG NEM NEVEZETT nemzetközi irodák MEG NEM NEVEZETT ügyvédei szerint a pázmányon a legjobb a képzés
akkor tisztázzuk, mivel 200 jogász között élem az életem, tudom, hogy mit csinálnak, nyugodtan kijelenthetem, hogy az ELTÉ-n a legjobb a képzés.
a bizonyítást megteszi helyettem a munkaerőpiac. a sarki irodák felvételijéről nem tudok mit mondani, de menjetek már körbe a NEMZETKÖZI irodákon, és nézzétek meg, hogy milyen arányban képviseltetik magukat az egyes egyetemek.
Hasonlóképp látom, a jobb presztízsű helyeken túlnyomórészt az ELTE-n végzettek vannak. (Persze ez korcsoportonként más, a 80-as években illetve a 90-es évek első felében végzettek esetében messze nem annyira aránytalan a helyzet, a három nagy jogi kar színvonala közt nem volt ekkora különbség).
A “pázmányos szellemiségre” kerestem, amit előnyként szoktak feltüntetni álláshirdetésekben (ezeket persze messze el kell kerülni, mert ha ez a fontos…), de Busch gumimaci értékelése jött fel aki az ELTE-n és a Pázmányon egyaránt oktat:
nagyon jól mondta a “kolega”, miszerint hiányzik belőle a “Pázmányos szellemiség” ez így igaz! folyton az ELTE-s tanítványaival jön…bocsánat, de kit érdekel?! menjen akkor az ELTE-re és maradjon is ott! Ez a Pázmány!!!!! és itt kellene mindent beleadnia, hogy olyan előadást tartson, amit egy ilyen tudással rendelkező embertől elvár a hallgatóság!!!Szedje össze magát Tanár úr és döntse el, mit akar! tanítani (jól tanítani) vagy előadás közben magasztalni egy másik egyetem hallgatóit… :/
Képzés szintje tekintetében még kiegyensúlyozottabb a helyzet [bár például a saját területemen a pázmány úgy ad kb. azonos szintet, hogy néhány valóban jogtudósnak nevezhető, az eltés átlagot messze verő oktató mellett a másik véglet is tanít ott). A munkaerőpiacon versenykorulmenyek között arat az elte, de ez nem az oktatás, hanem a merítés érdeme.
amíg a jobb képességű gimnazisták azt gondolják ,hogy ELTÉ-vel mennek a legtöbbre, addig mindig meg is marad ez a jobb merítés.
ez a minimum, amit a “halászléért” kaphatnak
amíg a jobb képességű gimnazisták azt gondolják ,hogy ELTÉ-vel mennek a legtöbbre, addig mindig meg is marad ez a jobb...
Képzés szintje tekintetében még kiegyensúlyozottabb a helyzet [bár például a saját területemen a pázmány úgy ad kb....
Hasonlóképp látom, a jobb presztízsű helyeken túlnyomórészt az ELTE-n végzettek vannak. (Persze ez korcsoportonként más,...
nézzétek meg inkább a krásslistátokat!!!
Ez egy kicsit fölösleges vita.. Szerintetek 50 állami hallgatóval, fent lehet tartani az eddigi színvonalat?
Ismik: Szeged és Pécs
Én is megerősítem, amit Galaxisriporter állít, másrészt az én időmben is az ELTE-Pázmány-Pécs volt a top három....
Hanem? :DDD Nekem elsősorban nemzetközi irodáknál dolgozó, junior jogászokat felvételiztető ügyvédek mondták ezt.
mondjuk arra azért kíváncsi leszek, hogy pécs hogy fog boldogulni 600 elsős orvostanhallgatóval
Egyik ismerősöm a szegedi halászlére esküszik!!!!
az ismerőseim szerint a károli a legjobb, a többi egy fillért nem ér. igen, ők károlisok.
Meg Debrecenben is. Kósa, takarodj!
Amit én hallottam a volt barátnőmtől, aki lehúzott pár évet a bölcsészkaron: lexikális tudásban sokat követelnek, de...
de miért nem lehetett már akkor közzétenni azt a táblát. vagy ott van, csak én vagyok hülye meglátni
én úgy hallottam, hogy a Pázmány rendkívül alacsony színvonalú, gyakorlatilag a normális helyekre be nem kerülő...
Ugyanannyi világi, mint ahány katolikus, problem?